A társadalmi rétegzettség, az emberiség problémái és az elszigeteltség előnyei/hátrányai jelennek meg a Snowpiercer képkockáin - s persze még sok minden más, de a komplexitása szerencsére nem irányul érthetetlen filozofálásokba, inkább marad a földön, hogy pontosabban fogalmazzak: egy vonaton, amely a mozdonytól az utolsó vagonig fontosabbnál fontosabb részleteket rejt az emberiségről.
2031-ben járunk. A Földet 18 éve hó és jég borítja; a felszínen életnek semmi nyoma azon a maroknyi emberen kívül, akik a Snowpiercer nevű vonaton élik az életüket, végtelen körutazást téve a jégbe zárt Földön. A vonaton sajátos osztálytársadalom alakult ki: az elülső kocsikban az emberek paradicsomi körülmények között dőzsölnek, a hátsó traktusban rekedtek számára azonban az élet rövid és kegyetlen. De a változás szele már érezhető: Curtis, az elkeseredett munkás, aki mindenáron ki akar jutni a hátsó részből, felkelést szervez, amiben mentora, Gilliam is segítségére van. A kezdetben elszigetelt lázadás tömeges forradalommá növi ki magát, háborúvá, amelyben az emberiség jövője a tét.
Az első pár percben remek hangulatfestéssel találkozunk, a néző barátkozik a szereplőkkel, akik az elnyomottak, azaz az utolsó vagonban utazók. Azért is fontos, hogy hosszabb ideig követhetjük itt a szereplőinket, mert egyrészt azonosulni tudunk a problémáikkal, motivációjuk nyitott könyv lesz számunkra, másrészt pedig az alapszituációs hangsúlyt is össze tudjuk pároztatni az elkövetkező eseményekkel. Nemrég olvastam újra az Állatfarmot, rögtön eszembe is jutott - talán nem is véletlenül, a hatásvadászat minimalizálása mellett sikerült elérni, megfogni a néző figyelmét, amely későbbi izgalmakat nagyszerűen megalapozta.
Rengeteg minden van ebben a filmben. De tényleg. A Snowpiercer mindenbe belekóstol, amibe csak lehet - de fő témája és kérdésköre az emberiség. A vonat szimbolizálja a társadalmi rétegzettséget, a hierarchikus rendszert, kezdve a legutolsó vagontól (kitaszítottak), befejezve a mozdonnyal (irányítás). Curtis (Chris Evans) és a többiek határozott célja, hogy eljussanak addig, ameddig csak tudnak, de utolsó csepp vérükig azon lesznek, hogy átvegyék az irányítást - tehát el akarnak jutni a mozdony vezetőjéig, az pedig brutálisan nehéz feladat. Őrök vigyáznak rájuk, nyomorban élnek, enni alig kapnak, de elszántságuk és a tömeg ereje révén talán van keresnivalójuk. A film a társadalmi mikrokozmosz tökéletes leképeződése, nem árulok el nagy titkot, hogy minden egyes vagon egy másik szintet képvisel, annak általános jellemzőivel együtt. Ez pedig magában is foglalja azt az egységet, hogy a néző folyamatosan, ám mégis jól kimért adagokban kapja meg az aktuális újdonságokat. Ahogyan a Curtis vezette csoport, úgy a székben üldögélő fogyasztó is várja, hogy mit rejteget még a következő vagon - s közben a jelenlegi problémák megoldásán is törik a fejüket. Beszélhetünk tehát egy, a nagy egészen átívelő, megoldandó problémáról, valamit sok kicsiről, amelyeket rövidebb időn belül kell megoldani.
Az elit és a tökéletesség, a nyomor, valamint a kettő közötti átmenet jól elkülönített, éles határokat használó eszközökkel operál, de azért nem mehetünk el szó nélkül a szinte már megszámlálni is nehéz logikai bakik mellett. Sokszor eszembe jutott a "mi?" kérdés, de hiába, válasz csak nagyon ritkán érkezett, ez pedig már a film tulajdonképpeni üzenetén is foltot hagy - hiába mutatja be nagyon jól az oktatás, az államirányítás, a hadsereg, vagy éppen a tudomány különböző szegmenseit, mindegyik mozzanatában rejtőzik egy-egy égbekiáltó hiba, amely magyarázat nélkül marad. Sajnos. Üzenete rendkívül erős, ez tartja életben, valamint a fokozott izgalom, a kíváncsiság és az ismeretlentől való félelem. Egyben biztos vagyok - a Snowpiercer tökéletes alanya az elemzési feladatoknak, akik erre vevők, vagy éppen csak beszélgetni szeretnek egy jó filmről, azok megtalálták, amit kerestek. Akik pedig a tökéletesen ábrázolt társadalmi helyzetekről, vagy úgy nagy egészében az emberiség problémáiról szeretnének egy erős alkotást - azok a Snowpiercert kihagyhatják. Összefoglalva: Tilda Swinton ismét remekel, Chris Evans tudja, mit kell tenni, ha vezérszerepről van szó, a többiek pedig jól asszisztálnak. Az üzenete is erős, a megfogalmazás kevésbé. Ezt majdnem egyensúlyba is hozza a látvány, amely egyszerre beszédes és gondolkodásra késztet. De az a sok-sok megválaszolatlan kérdés...a fene egye meg.
80%
