A legmagasabb hegy a Földön. Megmászása emberfeletti erőt, kitartást, felkészültséget igényel, de sokszor a legfontosabb tényező maga a szerencse. Mászták már meg maszk nélkül is, egyénileg vagy éppen csoportban, és az Everest története is az utóbbihoz kapcsolódik: már egy jó ideje fizetős expedíciókat is vezetnek a csúcsra, viszont 1996 a hegymászás fekete éve volt - a megtörtént eseményeken alapuló mozi egyszerre szól az egyén céljairól, a bajtársiasságról, valamint a hegy leküzdéséről. Egyetlen aranyszabály létezik: ez tényleg az a hely, ahol a természet az úr.
Scott Fischer (Jake Gyllenhaal) és Rob Hall (Jason Clarke) egy-egy expedíciót vezet a Mount Everestre. Különböző helyekről érkeztek fizetős kalandorok, a nagyot álmodó postástól kezdve, egészen a rosszul működő házasságának bizonyítani akaró egyénig, mindenki részese lehet a csúcs meghódításának. Az expedíció tagja útközben ismerik meg egymást igazán, felkészülnek arra, ami odafenn várhatja őket: tudják, hogy minden, amit láttak vagy hallottak, az semmit sem ér ahhoz képest, amit meg fognak tapasztalni. A csúcs felé szinte mindenki ugyanakkorra tűzte ki a támadást, így össze kell fognia az expedícióknak, ha boldogulni szeretnének - viszont útközben az emberiség által eddig tapasztalt egyik legdurvább viharral találják szemben magukat. A hegymászóknak ki kell tartaniuk, ha szeretnék túlélni a felfelé, majd a lefelé tartó utat: amatőrök, profik, itt nem számít - biztosan lesznek olyanok, akik soha többé nem térhetnek haza.
Az Everest 1996 környékén már kezdett eléggé nagy tömegeket vonzani - olyanokat is, akikről nyugodtan állíthatjuk, hogy hegymászás tekintetében amatőrök, viszont kalandokra vágytak, szerettek volna valakinek - vagy önmaguknak - bizonyítani, így belevágtak. Jól látták a profik, hogy ebből akár meg is lehet élni, így egyszerre szerezhettek pénzt, valamint élhettek az életveszélyes szenvedélyüknek. A megtörtént esetet feldolgozó Everest már pusztán azért is nagyon jó filmnek mondható, hogy bemutatja az ember küzdelmét a heggyel, és teszi mindezt úgy, hogy a nézőt pusztán megfigyelőként alkalmazza. Persze, mondani sem kell, hogy nagyon sokszor még maguk a hegymászók is pusztán a szerencsére számíthatnak, ha azt szeretnék, hogy az elkövetkező pillanatban ne egy ballépés áldozatai legyenek - ugyanis a hegy nem adja magát egykönnyen, ez pedig a film minden egyes képkockáján érezhető. Az Everest lassan kezdődik, de mégis dinamikusan mutatja be a főbb karaktereket, mondhatni, egész jó gárda gyűlt össze a filmre: Jake Gyllenhaal, Jason Clarke, Emily Watson, Josh Brolin, Keira Knightley és még sorolhatnánk. A színészek eggyé válnak a hangulattal, még Josh Brolin karaktere is szerethető, annak ellenére, hogy ő a legnehezebb figura az expedíció karakterei közül. Nagyon fontos, hogy egyszerre érezhető a társaság hirtelen összetalálkozása, valamint az ebből fakadó különbözőségek megjelenése is. Az Everest bámulatos tájai, ijesztő mélységei és a hegy ereje pedig szinte a néző torkát is megragadja, Baltasar Kormákur rendező alaposan megteremtette azt a bizonyos légkört, amely hátán cipeli az utolsó pillanatig a filmet, valamint magukat a karaktereket is.
Rengeteg fehérrel és szürkével találkozunk, a vihar idején pedig még magunk sem látjuk sokszor, hogy mi is történik igazán. Az alaptábor, valamint a különböző csomópontok közötti kommunikáció is nehézkes, pláne egy vihar során. Természetes, hogy egy hegy támadása sosem mondható biztonságosnak, az érzelmi háttér ezért rendkívül fontos - a film pont megfelelő adagokban közvetíti felénk a központi szereplők személyiségét, amely elegyedik a bátorsággal, de ugyanakkor a félelemmel is, hiszen legtöbbjükről megtudjuk, hogy miért vannak ott, ahol, és bizony sokakat várnak haza - több esetben mindhiába. A hegymászó filmek közül több is eszébe juthat az embernek a film megtekintése során, de talán az Everest nyújtja a néző számára a legnagyobb teret, a legszebb képeket: egyszerűen fenomenális, amit látunk, s ugyanakkor rendkívül ijesztő is. Néha, egyes jeleneteknél akár még az is előfordulhat, hogy magával ragadja a nézőjét és hajlamos elfeledkezni az éppen küzdő karakterekről - legalábbis jó párról bizonyosan. A Rob Hall-t játszó Jason Clarke már önmagában is szerethető fickó, így nem kérdés, ő viszi hátán az egész filmet, így amikor nem ő van soron - kevésszer van így -, akkor kissé kienged az Everest. No, nem azért, mert akkor lendületét veszíteni, hanem azért, mert a szenvedély csak ebben a karakterben található meg igazán - és akkor még nem beszéltünk a "miértekről", amiket szépen, sorjában tudunk csak meg, a szereplők motivációi pedig elég nagy halmazt képeznek, így elmondható: talán kicsit túl sokan vannak ahhoz, hogy elég bensőséges legyen a film.
A kimerültség, félelem, oxigénhiány, pánik, szomjúság, kommunikációhiány mind-mind akkor a legelvetemültebb, amikor egész egyszerűen nincs rá lehetőség, hogy megoldódjon az adott pillanatban akár végzetesnek, soha meg nem oldhatónak tűnő probléma. A film legerősebb pillanatait tehát maga a hegy adja, pedig az pusztán csak létezik: az emberek akarják megmászni, kerüljön bármibe is. Az Everest képkockáin pedig remekül megtapasztalhatók a hegy történelmébe oltott emberi sorsok sikerei és tragédiái, így egyszerre kerít hatalmába a hegy szépségének és erejének tűpontos ábrázolása, valamint az emberi szabadság vágya, és a tényleges szembesülés a halállal, vagy annak közelségével.
75%
