Kellett ez már, mint egy falat kenyér. A Deadpool film elkészítése talán döcögősen indult, de olyan lendülettel vetette be magát a világ összes mozijába, hogy az emberek azóta sem ocsúdtak fel a látottak után. Ryan Reynolds élete végéig ezt a karaktert játszaná, nyilatkozta nem is olyan régen, mi pedig erőteljesen bólogatunk erre a gondolatra - megtalálta magának azt a karaktert, amelyben igazán naggyá válhat. A képregény-adaptációk legújabb egysége, sajátos és erősen korhatáros humorával és látványvilágával rávágta az ajtót az eddig elkészített címek legtöbbjére, és kikacsintva azon a bizonyos biztonsági játék határon túlra nyúlva a Deadpoolról elmondható: viszonyítása alapot hozott létre - mi pedig imádtuk!
Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, zseniális katona volt, de a frontvonalról visszavonulva már aprópénzért és elismerését, plusz némi sajátos igénykielégítésért leckézteti meg az arra érdemes embereket. Szóval, a csípős nyelvű zsoldos megismerkedik élete szerelmével, Vanessával (Morena Baccarin) élik mindennapjaikat, azonban az élet váratlant húz: kiderül, hogy Wade testét a rák felemésztheti. Mivel hallottak már Wade képességeiről, egy titokzatos ismeretlen felkeresi, hogy ő bizony képes lenne meggyógyítani őt - és még plusz képességekkel is felruházná. Wade ezért maga mögött hagyja a nőt, akit szereti, hogy az ne szenvedjen, szépen emlékezzen rá - s belevág a kalandba. Az illegális kísérlet azonban más irányt vesz, mint ahogy bárki is gondolta volna: Wade szervezete képes lesz bármilyen sérülés után meggyógyulni, méghozzá nagyon gyorsan. A kísérletet végző vezető, Ajax (Ed Skrein) azonban az első pillanattól kezdve ellenségére lel Wade Wilsonban - akinek nem pusztán az ereje és képessége félelmetes, hanem a humora is legalább olyan halálos. Most pedig bosszút akar állni azon az emberen, aki - nézőpont kérdése - majdnem tönkretette őt.
Az első mondat itt is érvényes: ez a film kellett már a képregényes alkotások táborába - váratlanul nagy sikert aratva, kitágítva az eddigi elképzeléseket és elvárásokat, egy olyan filmet tisztelhetünk a Deadpoolban, amelyet sokan fognak szeretni, sokan máris imádnak - és még többen fognak újra és újra megtekinteni, vagy hivatkozni rá. Az alaptörténet tehát egy férfiról szól, aki zsoldosként tengeti életét, megtalálja a számára minden szempontból tökéletes párt, majd kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg - egy kísérlet "áldozata" lesz, amely miatt emberfeletti képességei lesznek - ez bizony akár bármelyik másik filmre vonatkozva is igaz. Viszont itt olyan hangulati és tartalmi elemek dobják fel az egyébként valóban nem túl változatos szuperhősös légkört, amelyek csak a Deadpool sajátosságok miatt működhet - valamint azért, mert a stáb végre kilépett a komfortzónából, és húztak egy merészet. Tökös filmet készítettek, erősen korhatárosat, de ez ezzel járt - szóval még azt is meglépték, hogy ne szoruljanak a könnyed, gyermeteg keretek közé. A hangulata elég borongós, de nincs olyan perc vagy jelenet, amelyben Wade Wilson/Deadpool ne lenne a helyzet ura - persze a maga módján: humora sajátos, obszcén, nem fél kicikizni másokat - legyen szó kulturális utalásokról, akár Ryan Reynolds előző filmjeiről, vagy éppen az X-Men univerzumról, a helyzetkomikum pedig kisujjból megy.
Mocskos, szókimondó, és tényleg nem azt nyújtja, amit a néző előzetesen elképzelt volna a promóciós videókból, tweetekből, vagy interjúkból. Annál többet, vagy inkább másabbat - a Deadpool egy kísérleti projekt, amely bedőlhetett volna, de annyira jól fel lett vezetve, és még annál is jobban működik, hogy ez bizony a szerencse fakó lovát meglovagolva körbejárta első nekifutásra az egész filmuniverzumot. A történetmesélés ötletessége csak hab a tortán, a jelen eseményeibe beágyazódva, szép ritmusban tárulnak elénk azok a jelenetek, amelyekből megismerhetjük Wade Wilson életének részleteit, átalakulásának legfontosabb pontjait - a sztori így egyszerre lesz folyamatosan dinamikus, valamint friss: lehet, hogy egyébként standard egységeket látunk a vásznon, de a filmet körülvevő hangulat valahogy felnagyítja a Deadpool előnyeit. A címszereplő tele van energiával, motivációja rendesen kidolgozott, a lelki folyamatai pedig a maga módján megjelennek előttünk is - olykor kellemes akciójelenetekben, máskor pedig könnyedebb hangvételű pillanatok által. Nem érezhető ismétlődés, és van kémia a szereplők között - nem is kevés. Ryan Reynolds és Morena Baccarin tökéletes pár, a többi mellékszereplő pedig pont beleillik ebbe a világba - egyszerre viccesek és, ha a helyzet úgy kívánja, komolyak is tudnak lenni. Még Kolosszus (Andre Tricoteux) és Negaszonikus Tini Torpedó (Brianna Hildebrand) is megjelenik - szóval az X-ek is itt lesznek, akik szeretnék, ha Deadpool hozzájuk tartozna - persze ehhez lesz egy-két irodalmi gondolata főszereplőnknek is.
A szuperhős-mozik szerelmi szálai mindig haloványak, s bár a Deadpool sem egy szerelmi történet, azért itt eléggé megfogható a nő és férfi közötti kapcsolat, annak az élet minden területére ható mozzanatai, szóval ha olyan szemüveggel nézzük a filmet, még el is gondolkozhatunk azon, hogy melyik másik adaptációban láttunk ilyen jól működő, a határokon belül mozgó kapcsolatot/kapcsolatokat. S bár néha elég vékonyak az ellenfelek, mind személyiségük, mind pedig képességük szempontjából, itt talán nem is ez volt a legfontosabb - hanem az, hogy szemtanúi és részesei legyünk egy új, jövedelmező kötelék létrejöttének, amely a nézők, rajongók, leendő rajongók és egy Deadpool nevű karakter között köttetett meg. Instant aranyköpések, később is visszaidézhető megnyilatkozások, egy szuperül álló, feszes gúnyába öltöztetett Ryan Reynolds kellett a népnek - persze közel sem tökéletes ez a film, viszont üdítően hatott a lassan ellaposodó szuperhősfilm-univerzumban, szóval megtalálva azt a bizonyos lépcsőfokot, egy fél lépéssel minimum a többi film fölé tudott kapaszkodni.
85%
