Ahol a filmek jól érzik magukat

2:30


Agyas és agyatlan | The Brothers Grimsby (2016)

2016. március 05. - kettoharminc

Louis Letterier rendező, ha nem is a neve alapján, de azért a filmjei végett ismerős lehet - ha megemlítjük a 2002-es Szállítót, vagy akár annak folytatását, akkor az irány be is van lőve nagyjából. A titánok harca és a Szemfényvesztők is tőle származik, mármint ő volt a filmek direktora, majd…

Tovább

Oscar-gála 2016 Díjátadó | Díjazottak | Live blog

Hétfő hajnalban kezdetét vette a legnagyobb díjátadó idei gálája. A Duna TV adta élőben a gálát, több összefoglalóval is jönnek majd, amelyekről bizonyára ti is hallottatok. Figyeljétek majd a híreket. Mi pedig, ahogy tavaly is, úgy idén is beszámoltunk nektek, élőben, szöveges tudósítással, ahogy…

Tovább

A Duna TV is közvetíti az idei Oscar-gálát

Mint tudjátok, elérkeztünk az idei év egyik legfontosabb díjátadójához, az Oscar-gálához, ahol nagy örömünkre egy hazai alkotás, a Saul fia is verseng. Továbbá jó hír, hogy a Duna TV élőben adja majd a díjátadót, így ha szeretnétek élőben, akár magyar nyelven követni az eseményeket, akkor annak már…

Tovább

Egyiptom istenei | Gods of Egypt (2016)

Vannak pillanatok, amikor minden mindegy. Amikor megérzed, hogy egy bemutató nem képes számodra eladni a filmet, bármennyire is szeretné: kihasználja a színészeit, tökéletesnek és ideálisnak mutatja be, durrogtat némi számítógépes, alap animációt, mély és ideális pillanatokban felcsendülő,…

Tovább

Ave, Cézár! | Hail, Caesar! (2016)

A Coen-fivérek legutóbb a Llewyn Davis világát rendezték, az pedig már bő három évvel ezelőtt volt. Azóta azért nem ültek a babérjaikon, producerként és forgatókönyvíróként is ügyeskedtek - mi pedig a legtöbb filmjük esetében elégedetten távoztunk a moziból. Most pedig egy kicsit másképpen alakult -…

Tovább

Deadpool | Deadpool (2016)

Kellett ez már, mint egy falat kenyér. A Deadpool film elkészítése talán döcögősen indult, de olyan lendülettel vetette be magát a világ összes mozijába, hogy az emberek azóta sem ocsúdtak fel a látottak után. Ryan Reynolds élete végéig ezt a karaktert játszaná, nyilatkozta nem is olyan régen, mi…

Tovább

Alvin és a mókusok - A mókás menet | Alvin and the Chipmunks: The Road Chip (2016)

A három mókus kalandjai több évtizedre nyúlnak vissza - egy viszont bizonyos, őket vagy nagyon lehet szeretni, vagy pedig hidegen hagyja az embert, ha róluk van szó. Mint tudjátok, a sokadik folytatásokkal egyébként nem vagyunk annyira rossz viszonyban, de amikor nem tudjuk hová tenni egy széria…

Tovább

Oscar-jelölések 2016

Így, a Golden Globe-díjátadó után elérkezett az idő, hogy a legnagyobb, legrangosabb elismerés jelöléseit is kihirdessék. A lista nem rejt nagy meglepetéseket, elégedettek lehetünk - úgyis mindenki a díjak átadása után fogja mondani a magáét, ha éppen nem a várományos kapja meg az áhított díjat. Az…

Tovább
süti beállítások módosítása