Szokás mondani, hogy az élet a legjobb, vagy a legnagyobb rendező. Itt ez hatványozottan igaz - oké, két díj Cannes-ban, rendkívül jó fogadtatás, erős rendezés, jó színészek - így is jellemezhetnénk a Mustangot, ha egy film lenne a sok közül, és letudnánk a szokásos, magasztaló gondolatokkal. Viszont itt többről van szó, mint pusztán egy jó film - a téma rendkívül érzékeny, a világunk megismerése talán mindennél fontosabb, ennek az alkotásnak köszönhetően ismét egy rendkívüli darabbal találtuk szembe magunkat. Törökország - ahol a családi ház börtönné változik, a fiatal lányokat feleséggé nevelik, ahol idejekorán házasodni adják őket - Mustang, egy film az életről, egy másféléről, arról, hogy mi történik a világban, nem is olyan messze tőlünk.
Az egyik pillanatban még boldog, fiatal lánykák, a másikban pedig teljesen kifordul az életük. A török kultúra másképpen működik, más szokásokkal görgeti előrébb az életi bizonyos szakaszait - a fiatal lányokat korán hozzáadják olyanokhoz is akár, akikkel előtte még soha nem találkoztak, ezzel természetesen megtörve az addig életmenetüket, meghatározva számukra, hogy minek kell helyesnek, valamint helytelennek lennie. A Mustang története is fiatalokról szól - bőven a nyár elején járunk, mindenki vidám, látszólag rendjén vannak a dolgok. Az észak-törökországi falucskában Lola és négy testvére szabadjára engedné érzéseit, ám megbilincseli őket a hozzátartozók és természetesen a szokások általi, szorongató szabályrendszer. Játszadoznak a parton, hasonló korú fiúkkal - amit meglát a család egyik ismerőse, innentől pedig nincs megállás. Megbüntetik őket, váratlan következmények ütik fel a fejüket: a családi ház börtön lesz, rácsok lepik el az ablakokat, ajtókat, kötelező háztartásvezetési leckéket kapnak az idősebb asszonyoktól, majd elő is készítik a házasságukat. Az öt leányzó keresi a kiutat, amennyire egy a sorsuk, annyira különböznek is - másképpen reagálják le a dolgokat, ezért is nyerhetünk tökéletesen éles, rendkívül fontos betekintést az életükbe, több, de mégis egy irányból induló nézőpontból.
Lola és testvérei között alig van pár év, talán pár hónap különbség, de annyira jól megírt karakterek, hogy rajzolni nem lehet tökéletesebbet. Tele vannak élettel, tervekkel, de legfőképpen vágyakkal, amelyek korlátozásra kerülnek - nem szabad kapcsolatba lépniük fiúkkal, tiltott dolog megszentségteleníteni a női mivoltukat. A leírásból kiderül, hogy mivel is állunk szemben - elképzelni sem lehet igazán, hogy miket kell átélni abban az esetben, ha az életvezetésüket teljesen másképpen képzelték el. Márpedig így van - szeretnének szabadok lenni, játszani, eljárni meccsekre, vagy úgy egyébként bárhová, divatos ruhákat hordani - úgy, ahogyan az a tévében látják, és akkor nem beszéltünk a szabad párválasztásról, a kamaszkori diákszerelmekről. Édesanyjuk már nem él, nagymamájuk az, aki neveli őket - a családfő pedig rettenetes szigorával minden percüket megszabja, amint megtudja, hogy idősebb lányaik nem megfelelően viselkednek. A középpontban leginkább a legfiatalabb lány van, neki még van ideje arra, hogy megfontolja, élet-e az ilyen - látja, hogy a többiek min mennek keresztül, egyáltalán nem tetszik neki a dolog. De ahogy haladunk előre a történetben, úgy próbálnak meg apróbb, majd nagyobb csínyeket elkövetni, hogy érezzék a szabadságot.
Ez persze mindig valamilyen válasszal zárul, ami egyre keményebb és szorongatóbb lesz. Elkobozzák a tévét, telefont, bizonyos könyveket, ruhákat - feladatokat adnak ki nekik, és még sorolhatnánk. Elkél egy lány, majd egy másik - egyik talán boldog, testvére viszont nem, ez pedig egyre keményebb pillanatokat szül. A történet fő erőssége az, hogy annyira közel kerülnek hozzánk a karakterek, hogy végig küzdünk értük, szorítunk, ha éppen egy gyermeki csínyt eszelnek ki, akkor meg pláne, ha véghez is próbálják vinni. Egyes, sötétebb részein kellő mélységet kap a sztori, talán nem is gondolnánk, hogy ki és miképpen dolgozza fel a belül egyébként őrjítő, de kívülről is abszolút észlelhető lelki megpróbáltatásokat. Néha próbálnak nekik segíteni, máskor a saját leleményességüket kell, hogy használják - de hova vezethet a szenvedés, a folyamatos elzárás, az akaratuk elleni, szándékolt küzdés? Erre a kérdésekre keres és nyújt választ a Mustang, tökéletesen. A színészeket már megdicsértem, a történet vonalvezetését részben, de itt sincs semmi kifogásolható: halad, egyre erősebb, nyomasztóbb lesz, majd egy végső katarzisban bontja ki a felvázolt szorongás okozta "mikro-világot", ami később elviselhetetlenné válik, vagy válhat - legyen szó az ellentétes érzésű, de egy idő után egy irányba tartó karakterektől.
Az egyén bebörtönzése hangsúlyos környezetben zajlik, a ház lélegzik és élni akar - persze azért, mert a lányok is így tesznek, tennének. Ami számunkra mindennapos dolog, az náluk egyre inkább tiltottá és elérhetetlenné válik. Jól tudom, a film egyik legnagyobb húzása az, hogy olyan világot mutat be, amely sokak számára idegen - ettől független szó sincs hatásvadászatról, egyetlen olyan pillanatot sem tudnék kiemelni, ami erre törekedett volna. Egyes pontjain könnyedebb, de ez mindig valami váratlan felvezetése - a tiltott dolgok a legédesebbek, az pedig, ami utána jön, mindig csak a jövő kérdése lehet. De milyen lesz a jövő? Amíg minimális arra az esély, hogy befolyásolható legyen, addig kicsit olyan, amilyennek mi akarjuk. Történetünk hősei az európai fejlődés egyes részeit szimbolizálják, egy olyan filmben, ami nem restelli használni a humort, ha éppen úgy hozza a ritmus, de nem fél megmutatni a szörnyű, mozdulatlanságra ítélő valóságot sem. Hogy mi vezette el ezt a filmet addig, hogy csupa jókat mondjak róla? A színészvezetés, a kémia, a rendezés, az operatőri munka mind-mind erős. A Mustang a nagybetűs élet rácsos ajtóba karcolt lenyomata.
90%
