Ha azt mondom Életrevalók, akkor biztos a legtöbben tudjátok, hogy miről van szó. A 2011-es filmet rengetegen kedvelik, megannyi fantasztikus kritikát tudhat maga mögött, az IMDb top 250-es listáján a 39. helyen található - amely valljuk be egyáltalán nem meglepő. A rendezői Olivier Nakache és Eric Toledano voltak. Jelenlegi filmünk direktorai is ők, ajánlólevelük tökéletesebb nem is lehetne - kérdés, hogy lehet-e még az Életrevalók által kitaposott ösvényen további sikereket elérni, vagy az a film tényleg a tipikus "egyszer nagyon jól sikerült, utána soha többé" vonalat képviseli. Omar Sy megmaradt abból a csapatból, így még egy színészt is hoztak az előző projektjükből, én személy szerint kedvelem őt, tehetséges francia színész. Egy egyszerű romantikus vígjátékról van itt szó kérem, amely eredetijét Delphine Coulin és Muriel Coulin írták meg, középpontjában szerencsére nem a tipikus francia vonalak és mozzanatok szerepelnek, amelyeket a hollywoodi észjárás szerint gondolnánk. Ez egy végtelenül személyes mű, amely nem biztos, hogy mindenkit úgy talál meg, ahogy azt szeretné.
Samba (Omar Sy) egy szenegáli bevándorló, kenyerét mosogatással keresi egy párizsi hotelben. Pénzével jól bánik, nagy részét félreteszi, s hazaküldi családjának. Egy nap szerencsét próbál, állásinterjúra jelentkezik, ám ez nem úgy sikerül, ahogyan előre tervezte, sőt: bajba kerül, felmerül annak a lehetősége, hogy kiutasíthatják az országból. A bevándorlási hivatal egyik munkatársa, Alice (Charlotte Gainsbourg) félénk és visszahúzódó lány, aki végtelenül szimpatikus, igyekszik segíteni, megteszi a tőle telhetőt. Megígéri, hogy megtesz mindent Sambának, ám egyrészt a hivatali szabályzat, másrészt a saját kis szabályrendszere is tiltja, hogy összemelegedjen egy ügyfelével, ám ez mégis megtörténik, belehabarodik a férfiba. Nem tud neki ellenállni, ezért sorsuk összefonódik, Samba jövője pedig már nem is csak egy ügy lesz a sokból, ennél sokkal bonyolultabbá válik a helyzet...
A sztori jó, a kisemberek ügyeivel foglalkozik, annak minden négyzetcentijét felöleli, s egyben húz is egy merészet, ugyanis mer foglalkozni a migrációs problémákkal, amelyek Franciaországban elég kényes, ám abszolút mindenkori, jelenlévő helyzetek. A stáblista arra adhat okot, hogy itt bizony megnyaljuk majd megtekintés után mind a tíz ujjunkat, de ez sajnos/nem sajnos nem fog bekövetkezni. Az apró érzetek és érzések eluralkodnak a karaktereken, ezek miatt rendkívül közel kerülnek hozzánk, mondhatni beleéljük magunkat a helyzetükbe - amely valljuk be, azért egyáltalán nem egyszerű. A Samba miért nem lesz sokak kedvence? Talán azért, mert szeretne mesélni, a szívhez szól - ahogyan anno az Életrevalók is tette, de itt most más a megközelítés. Adott egy fiatal, dolgozni vágyó szenegáli srác, valamint egy bevándorlási hivatalnál dolgozó lány, akik a sors véletlenszerűségei által egy irányba tartanak, s egymás meg-és kiismerése által haladnak előre, de hogy merre az itt most legyen titok.
Túl szorosan hajt előre, nem igazán éreztem azt, hogy lenne bármilyen opció arra, hogy letérjen a kitaposott ösvényről - ez pedig némi hiányérzetet keltett bennem. Nem véletlen, ugyanis a történet sokkal többet rejt magában annál, hogy az csak úgy tartson A-ból B-be. Az ember elvárná, hogy legyen némi megakadás, fondorlat, izgalom - nos, egyik sincs, de van helyette báj és lelkesedés, amely egy romantikus vígjáték esetében azért egyáltalán nem elhanyagolható. Talán maga a rendezés nem volt hajlandó erős kézzel operálni, amikor a Samba elkészítésén dolgoztak - a képek szépek, a zenék ismét tökéletesen támasztják a történetet, de valahogy hiányzik a kraft, a lendület. A szerelem tiszta, egészséges, életszagú - ebben verhetetlenül jó a Samba. A színészi játék gyönyörködteti a szemet, a hangulat megölel, a zene pedig simogatja a lelket - de mégis, mégis hiányzott abból a bizonyos "fogásból" a megfelelő fűszerezés, valami titkos összetevő.
A karakterek tehát jók, de inkább hajlanak az egydimenziós megszemélyesítés felé, a film maga pedig klisés, de legalább jól áll neki. Alice még új a szakmájában, természetesen minden hibát elkövet, amit nem szabadna - ez pedig picit idegesítő is lehet, ha éppen a lelki berendezkedésünk úgy akarja. A bevándorlási rendszer ábrázolása közepesen jó, tehát felfelé lóg ki a sorból, ám itt is lesarkított példákkal találkozhatunk: a jó az tényleg tökéletes, a rossz pedig eltiprásra vár - persze most túlzok, de szemléltetésnek tökéletes a megfogalmazás. A zenék gyönyörűek, tényleg - a film maga jó szándékkal készült el, de nem lepődnék meg, ha olyan gyorsan eltűnne a tipikus, klisés filmek tengerében, amilyen sebességgel becsattogott a hazai mozikba. Semmi baj, ez egyszer jó: egyszer - nevetni, szomorkodni, csodálkozni, majd hazamenni, s vissza sem nézni.
A rendezők most picit csalódást okoztak, de soha rosszabb filmet ne készítsenek, úgy gondolom. Omar Sy ismét nagyot játszik, nagyon szerethető színész, így mindig öröm látni a filmvásznon. A bevándorlás kérdései a Samba keretein belül romantikus komédia formát öltenek, bár utóbbi stílusjegyek néha úgy elbújnak, hogy észre sem lehet őket venni, előbbiek pedig olykor ügyetlenek. Jó film, de nem eléggé. Talán ez így van rendjén, bekerül egy bizonyos körbe, ahonnan szerencsére még lehet filmeket ajánlani - már ez is valami. A Samba egy olyan kor gyermeke, amely csendben, de folyamatosan jelet adva magáról éldegél, s néha produkál ilyen filmeket. Pedig jobbakat érdemelne.
65%
