Az akciófilmes folytatások általában nem vállalnak óriási feladatokat: mindent kicsit szebben, jobban, látványosabban próbálnak megoldani, jó esetben megtartanak egy húzóembert az előző részből (ha páros van, akkor ütősebb a dolog), majd az egész problémakört átfestik, esetleg átdobják egy másik városba. Ez körülbelül annyira vált be a Támadás a Fehér Ház ellen 2. - London ostroma esetében, mint amikor valaki szimplán ruhát vált - attól még ugyanaz az ember marad. Itt sem történt változás, ami egyrészt jó lehet, másrészt picit elszomorító.
A brit miniszterelnök váratlanul meghal, ami már önmagában elég gyanús, majd egy világraszóló temetési szertartást rendeznek a részére. Természetesen a legtöbb ország vezetője hivatalos az eseményre - ami egyrészt azt jelenti, hogy soha nem látott módon őrzik és biztosítják az emberek biztonságát, másrészt pedig lehetőséget ad egy esetleges támadásra azok részéről, akik igazán nagy nyomot szeretnének hagyni a történelem lenyomatán. Hamarosan kiderül, hogy egy csapdáról lesz itt szó, méghozzá egy terrorista-csoport állna bosszút egy hozzátartozójuk haláláért - a célpont több államfő egyszerre, ám az eseményen ott van az Amerikai Egyesült Államok elnöke (Aaron Eckhart) is, akinek sikerül megmenekülnie. Természetesen legjobb ügynökének, Mike Banning-nek (Gerard Butler) hála. Mivel idegen terepen vannak, de azért nagy tapasztalattal a hátuk mögött, próbálnak túlélni Londonban, annak ellenére, hogy egy egész csoport vadászik rájuk...
Egyszerű a recept: bevált figurák, több akció, más város. Mindezek mellé párosul az amerikai világszemlélet és konfliktuskezelés is - mindaddig, amíg a pártjukon állsz, nincs gond. Viszont, ha nem nyújtasz első körben kezet, akkor bizony szúrós szemmel néznek rád - és így jár mindenki ebben a filmben, kivéve Gerard Butlert, aki lekaszabol megannyi embert a cél érdekében, persze azért, mert ő a legjobb. Mindenben. Ha túltesszük magunkat az egyszerűségen, majd átkapcsoljuk magunkban a minőségmérőt egy kicsivel kisebb fokozatra, akkor egész jól fogunk szórakozni: de csak akkor, ha az első rész is tetszett. Amennyiben kevésbé, akkor itt bizony semmi, de semmi váratlan nem fog érni, tényleg minden csak új külsőt kapott, a belső, első részben látott mag egyáltalán nem változott. Bár Gerard Butler nagyon jól hozza figuráját, pontosan ezért is lehetünk szomorúak - annyira kiszámítható, hogy csukott szemmel kitalálja a néző, hogy mi jön az elkövetkező másodpercekben. Ez persze lehetne jó pont is, hiszen nem fut árnyékra az egyszeri néző.
Bár annyi színezetet kap a film, hogy a helyi erők egyes emberei is bekapcsolódnak a balhéba, azért valljuk be, ez nem elég. A forgatókönyv ennél fogva csapnivalónak is elkönyvelhető, tényleg klisék mentén épül fel - már amennyiben építkezésnek nevezhető a kötelező elemek egymásra pakolása. Mindenből kétféle van ebben a filmben: vagy-vagy, folyamatosan a határokon mozog, legyen szó érzelmekről (vagy túlzott harag, vagy elmosódott, mély érzelmek), akcióról (mindenki, mindenhová, mindent, mindig, vagy zenével megtámogatott hangulatfokozás), vagy éppen Amerikáról (annyira tipikus, hazafias, hogy olyat rajzolni sem lehet). A folyamatos kettősség érzése pedig ahhoz vezet, hogy egyszerre szomorú és boldog az akciófilmre befizetett néző: boldog, mert megkapta az első rész tökéletes másolatát, máshol és máskor, ezért elégedett lehet, ugyanakkor szomorúan konstatálhatja, hogy nincs semmi új, ami miatt érdemes lenne kapaszkodni ebbe a sorozatba.
55%
