A hazai közönség kedveli a horrort. Ez tény, hiszen egy-egy film beesik a mozikba, s rögtön egész korrekt nézőszámokkal zár, az ismerőseim is boldogan mennek el a vetítésekre, hogy őket idézzem: ,,végre egy horror a moziban!". A horrorfilm általában nem a vidámságról és a happy end-ről híres, a személyes véleményem az, hogy a jó, kategória-béli film egyáltalán nem zárul vidáman, hiszen az a műfaj konkrét arculcsapása. A "rémfilmek" pszichotikus nézőpontjai magukban hordozzák azt a borzongást, félelmet, amelyet a néző a hétköznapokban maximum mikro-szinteken él át. Nem feltétlenül szükségeltetik mindig ilyen filmeket nézni, ám határozottan állíthatom, hogy a félelemkeltő jelenségek nem is biztos, hogy elrugaszkodottak a valóságtól, vagy egy puszta rémálomtól. Ezen filmek szórakoztató faktora is az egekig emelkedhet, amelyek során a pszichére és a vizualitásra hathatnak, hol egyiket, hol másikat kihasználva.
Az más kérdés, hogy milyen minőséget képviselnek a mostanában bemutatott filmek, ám az biztos, hogy a tavalyi Démonok között az idei évre vetített filmek tekintetében viszonyítási alapnak számít. Szerintem is jó volt, pedig ugyanazon sablonokból építkezett, mint előtte 15-20 másik - mégis működött. A "mostani" filmek minőségromlása az alacsony költségvetésnek egyáltalán nem, inkább az öncélúságnak, ötlettelenségnek köszönhető - az írás és a rendezés pedig nem elég, ha lelkes, a filmet kell megtölteni lélekkel.
Tim és Kaylie életére a Russel családdal történt tragédia rettenetes hatással volt, még tíz év távlatában is szörnyű felidézni, hogy mi történt. Tim-et elítélték szülei brutális meggyilkolásáért, s a filmünk ott kezdődik, hogy ő éppen szabadul, s minden vágya, hogy végre normális életet élhessen, mentesen a múltban történtektől. Kaylie azonban nem ereszti ilyen könnyen a múltat, még mindig az a bizonyos éjszaka kísérti, amelyen megtörtént a baj. Mivel ő is részese volt, meg van róla győződve, hogy szüleik halálát nem testvére, hanem egy természetfeletti erő idézte elő, amely egy tükörből szabadulhatott el. Kaylie készül Tim fogadására, nyomozásába beavatja, ám a fiú eleinte hallani sem akar a dologról. A hasonló esetek után kutat Kaylie a régi házukban, ezzel bizonyítandó Tim ártatlanságát - az elmúlt századok haláleseteit veszi sorra, s ezt talán nem kellett volna: amikor a titokzatos gonosz nyomára bukkannak, megjelennek újra a gyermekkori rémálmaik - teljes életnagyságban.
A sztori tehát ez, a film pedig két különböző idősíkon játszódik: a jelenben, valamint 10 évvel korábban. A két vonal párhuzamosan jelenik meg előttünk, a jelen történéseit a múlt tettei, mozzanatai határozzák meg, itt kaphatunk választ a jelenben felbukkanó kérdéseinkre, amennyiben vannak. Erről nem igazán szeretnék mesélni, talán annyit, hogy a múltban az édesapa vásárol egy antik tükröt, hogy azzal díszítse az otthonukban lévő irodáját. A tükör hallucinációkat képez a felnőtteknél, s ebből eredeztethetők a bonyodalmak.
A paranoia és a hallucináció erős eszköz a horrorfilmek terén, ha jól használják. Itt elég lüktető, pontosan azzal tartja fenn az Oculus a figyelmet, hogy ugrál az időben, ergo nem tudunk teljes mértékben kibontani egy szálat sem, ugyanis kettőt is tart a tűzben a rendező. A családon belüli problémákat is felvonultató történet egyes pontjain érezhető a lassúság, ám az könnyedén elfeledhető, hiszen a horror elemek és a hétköznapi problémák ilyen csomagolásba történő áthelyezése előnyt jelent. A testvérek gyermekkori fogadalma a jelenben folytatódik, ergo van kiért szorítanunk, hiszen megjelenik az ellenfél, valamint a nyomasztó alapállapot is kicsikarja belőlünk a figyelmet. Ám ez néha nem marad fenn, ugyanis a hölgy szereplőnk sokszor indokolatlanul túlvezérelt, míg a férfi főszereplő túlságosan passzív és idegesítő.
A film erőssége az eszközeiben rejlik. A többször említett hallucináció a nézőt is elringatja, nem tudja, hogy mi a valós és mi nem - legalább annyira bizonytalanná válik, ahogy a főszereplőink. A szereplők egymás meggyőzéséért, a való és valótlan felismeréséért és a gonosz ellen küzdenek - egyszerre. Tökéletes ötlet, jó megvalósítás, berántja a nézőt - a maga módján. Nem használ erotikus elemeket, nincs trágár beszéd, nem véres annyira és nem is túlzottan ijesztő - olykor erőszakot és ronda látványt nyújt, úgyhogy pont elegendő elemet használ, csak néha erőtlenül és bugyután.
Kellően bonyolult, kreatív és néhol az idegeimre ment - talán ezért is élveztem. Nem lépett át azonban egy határt sem, amelyeket szerettem volna, ehhez még a színészi munka is betársult, így picit szomorú voltam a megtekintése után. De azért húz inkább a "tetszett" felé, mert volt benne szív, dráma és a tükör már engem nem is nagyon érdekelt - inkább a feszültség és az izgalom, valamint a megoldás - amely a végére nagyon szépen keretbe is foglalta a történetet. Kevésbé jó dráma, kevésbé erős horror - de hat, s többre vitte, mint amire számítottam tőle. Ez néha már elég, de a második megnézés semmi újat nem tartogatott. A múlt és a jelen együttes átélése komplex élményt nyújt, erős elemeket használ a szív meggyőzésére, az ép ésszel azonban nem tud mit kezdeni, ebben a színészek sem nagyon segítenek.
Lassan hat, de hat - szerintem ez a lényeg. Manapság a horrorfilm termés nem igazán erőteljes, sokszor olyan filmek kapnak nagyobb teret, amelyek nem is érik meg a pénzüket - ellentétben az Oculus-szal. Frissítő horror ez, amely olyan mozzanatokat tartogat, amelyek végig fenntartják a feszültséget, s azt sugallja, hogy lehetnek még jó filmek a kategórián belül. A fiatal színészek játéka kiemelkedően jó, felnőtt énük megvalósítói kevésbé. Okos, jól felépített mű, amely bátran ajánlható egy-egy estére, barátokkal, vagy egyedül, tök mindegy: üdítően fog hatni.
67%
