A Brooklyn tipikusan (ismét) egy olyan filmélmény, amely mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Tele van drámával, a romantika is jól megfér benne, de mégis túlmutat a műfaji meghatározásokon, s ha nem is elveti ezek sajátosságait, de azért bőven épít mindazon jellemzőire, amelyek miatt igazán erős film tud lenni. Soha nem volt egyszerű az élet, ha az egyén szemszögéből nézzük, hiszen folyamatos belső változásokon, változási igényeken megy, megyünk keresztül, amelyre a külső nyomás is fáradhatatlanul ránehezedhet - a helyzetet pedig ezek kettőssége, illetve az egyén (át)értékelési képessége határozza meg: a Brooklyn egy fiatal lány történetét meséli el az 50-es évekből, de úgy, ahogy egy filmnek azt tennie kell: bámulatosan, kirajzolva magát az embert, amely ugyan apró ebben a lüktető világban, de mégis egyszerre mutatja be magát a belsőt, annak harcait, a külső körülmények (látszólagos) viharában.